fotó: pixabay.com

Emelkedéssel zárt a tőzsde május 6-án

Emelkedéssel zárt a tőzsde május 6-án

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 330,01 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 44 472,71 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője úgy véli, hogy az emelkedés elsősorban a Richter 2 százalék feletti erősödésének köszönhető. Bosnyák Zsolt szerint a csütörtöki hírek legfeljebb az OTP árfolyamát befolyásolták, nevezetesen az, hogy lezárult szerbiai bankjai egyesülése.

“A vezető részvények értékét inkább a gyorsjelentések előtti várakozások határozzák meg, így várhatóan pénteken is ez fogja mozgatni az árakat”

– hangsúlyozta. Az elemző hozzátette, hogy a nyugati tőzsdék többnyire enyhe mínuszban zártak,

a BÉT tehát felülteljesített az európai átlaghoz képest.

A Mol 6 forinttal, 0,28 százalékkal 2154 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 0,81 százalékkal 14 230 forintra erősödött, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 410,50 forintra nőtt, forgalma 12,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 2,02 százalékkal 8575 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3690,24 ponton zárt csütörtökön, ez 10,52 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Kapcsolódó cikkek