Eltérően ítélik meg a kereskedés irányát

Eltérően ítélik meg a kereskedés irányát

A nemzetközi piaci környezet hatását vegyesen értékelik a megkérdezett szakértők, viszont abban egyetértenek, hogy az internetadó jelenlegi formában való törlése kedvezően hathat a BUX indexre pénteken.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az index csökkenését várja. A Richter árfolyamát attól tette függővé, hogy a magyar idő szerint fél tizenkettőkor megtartandó orosz kamatdöntő ülés mit határoz. Amennyiben a rubel tovább gyengül, úgy az negatívan hat a Richter árfolyamára. Miután csütörtökön megjelent az a hír, hogy az OTP megvásárolna egy lengyel kisbankot, várhatóan nő a bankpapír árfolyama. A Mol vélhetően pénteken sem mozdul el a hosszú idő óta tartó 11 500 forint körüli szintről – közölte.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. értékpapír-elemzője és Ballai Zoltán egyaránt kiemelték azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádió interjújában elmondta, az internetadót a beterjesztett formában nem vezetik be. Ettől a Magyar Telekom árfolyamának erősödése várható, miután a parlamenti beterjesztés óta 8 forintot esett. 
Nagy András a japán eszközvásárlási program kiszélesítése miatti optimista hangulat miatt várja azt, hogy a BUX is emelkedni fog pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,06 pontos, 1,47 százalékos emelkedéssel, 17 146,97 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt. A Mol 65 forinttal, 0,57 százalékkal 11 565 forintra erősödött, 614,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 2,53 százalékkal 4050 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,31 százalékkal 323 forintra csökkent, forgalma 263,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 2,18 százalékkal 3755 forintra nőtt, a részvények forgalma 727,7 millió forintot ért el.