Alig volt elmozdulás

Alig volt elmozdulás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,35 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel, 18 299,74 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára az OTP kivételével alig változott a pénteki záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint az amerikai ünnep miatt szinte megállt az élet, alig volt forgalom és elmozdulás a piacokon. A magyar börzén az OTP tudott közel 1 százalékkal emelkedni, ami kicsit fel is húzta a BUX-ot. Nem voltak fontosabb hírek, reggel Kínából pozitív hírek érkeztek ugyan a hitelezés bővüléséről, de ez sem váltott ki jelentős hatást – mondta Sőre Balázs. 
    A Mol ára 5 forinttal, 0,04 százalékkal 13 745 forintra csökkent, 196,6 millió forintos forgalomban.
    Az OTP 40 forinttal, 0,95 százalékkal 4250 forintra erősödött, forgalma 1,3 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 332 forintot ért, forgalma 918,6 millió forint volt.
    A Richter árfolyama 4 forinttal, 0,10 százalékkal 3995 forintra esett, forgalma 931,2 millió forint volt.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1546,08 ponton zárt hétfőn, ez 2,99 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
    A BÉT áruszekciójában csak a takarmánykukorica és a takarmányárpa elszámoló ára változott.
    A takarmánykukorica júliusra 900 forinttal, 49 700 forintra drágult.
    A takarmányárpa 800 forinttal olcsóbb lett augusztusra, így 49 000 forint.
    A malmi búza változatlanul 55 200, a takarmánybúza pedig 54 000 forintba kerül márciusra.
    A napraforgó ára 97 200, a repcéé 105 010 forint maradt márciusra.