Ez lenne egy sikeres magyar cég titka?

Ez lenne egy sikeres magyar cég titka?

Vesd bele magad

A BB azt vizsgálta, melyek azok a tényezők, amelyek hozzájárulnak egy frissen alapított vállalkozás sikerességéhez. A kutatás olyan pénzügyileg sikeres, 200 millió forint alatti éves árbevételű mikrovállalkozásokat vett górcső alá, amelyeket 2013 és 2015 között alapítottak, és azóta folyamatosan növekvő árbevételt értek el. A kutatás 201 cégre terjedt ki. 

Az Opten cégadatai szerint a vizsgált időszakban – a 200 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező vállalkozások csoportjában – 84 365 alakult. Bár a nyereségességet legkorábban jellemzően csak a második évtől várják el az alapító tulajdonosok, a cégek kétharmada (67 százalék) már az első évben nyereséges volt, és csak 6 százalékuk volt veszteséges. 

A sikeres cégek alapítóinak többsége (58 százalék) maga is szakértője annak a területnek, amelyen a vállalkozás működik, korábban hasonló területen alkalmazottként dolgozott. További 27 százalék olyan profilt választott, amelyről tanulmányai során ismereteket szerzett. A válaszadók 36 százaléka a piaci igényt jelölte meg a választott tevékenység fő okaként, 11 százalék pedig hobbijára építette vállalkozását. 

A megkérdezettek többségének (57 százalék) a mostani az első vállalkozása. Nagy mértékben jellemző rájuk a tudatosság: 62 százalék készített üzleti tervet, piacfelmérést vagy más elemzést a vállalkozás indításakor.     

A sikeres induló vállalkozások alapítói a függetlenséget (55 százalék) és a rugalmas munkavégzés lehetőségét (28 százalék) tartják a vállalkozói lét fő előnyeinek, ezért hajlandóak vállalni a fő hátránynak tartott stresszt (41 százalék) és a többletmunkát (36 százalék). 

A megkérdezett vállalkozók átlagosan 9 millió forintból finanszírozták a cégindítást, 62 százalékban a tulajdonosok pénzbeli megtakarításából. Az átlagos induló tőke az 50 millió forint alatti árbevételű cégeknél 4 millió forint, az 50-200 millió forint árbevételűeknél pedig 15 millió forint volt.

Az alapítók 87 százalékánál a vállalkozás legfontosabb célja, hogy eltartsa őt és/vagy családját, 90 százalékuk pontosan tudja, hová szeretne cégével eljutni 3-5 éven belül, 87 százalék pedig fontosnak tartja, hogy a vállalkozás folyamatosan növekedjen.

A sikeres vállalkozások számára a legnagyobb kihívást a mindennapokban a megfelelő munkaerő megtalálása jelenti (38 százalék), de a likviditás megteremtése (18 százalék) és a pénzügyi források elérhetősége (15 százalék) is relatíve gyakran szerepel a napi problémák között – derül ki a kutatásból.