Az Auchan marad

Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 16 töltőállomást üzemeltet Magyarországon, bezárást nem tervez.

Dominique Ducoux vezérigazgató írásos válasza szerint az Auchan Magyarország Kft. tervei nem változnak, hosszú távra tervez Magyarországon. A társaság várakozásai szerint a vasárnapi zárva tartás miatt az aznap kieső forgalom a hét többi napján részben eloszlik, de a forgalom egy részét el is veszíthetik. A vállalat jelenleg is értelmezi a jogszabályi előírásokat és magyarázatait, de mindent meg fognak tenni a munkahelyek megőrzése érdekében – áll a válaszban.

A tájékoztatás szerint az Auchan Csoport nemzetközi szinten évek óta jelen van a kereskedelmi piacokon különböző tevékenységi formákkal, a társaságcsoporthoz hipermarketek, szupermarketek, e-kereskedelem, franchise-, valamint kis alapterületű egységek is tartoznak. Az e-kereskedelmi, a kis alapterületű egységek, vagy a franchise partnerségi lehetőségek már jó ideje foglalkoztatják a céget Magyarországon is – közölték.

Az áruházlánc az elmúlt 17 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. Tavaly 5 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, ennek felét az elmúlt évben átadott 5 töltőállomás jelentette. Emlékeztettek arra is, még nincs egy hónapja, hogy az utolsó két benzinkutat átadták, Miskolcon már a másodikat, a budaörsi kútnál pedig elektromos autók töltésére is lehetőség van. Az Auchan Magyarország Kft. éves bruttó forgalma elérte a 324 milliárd forintot 2013-ban, ami 8 százalékkal több a 299,5 milliárd forintos az előző évinél. A jelenlegi 1500 beszállító 90 százaléka, 1350 magyar.

Az áruházlánc csaknem 7000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, köztük több mint 360 megváltozott munkaképességű munkatársat. A tervek szerint 2018 végére mintegy 1000 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnának. A kiskereskedelmet érintő jogszabály-változások elfogadása után a Tesco 13 magyarországi üzletének bezárását jelentette be. Több mint 500 munkavállaló munkahelye szűnik meg, de lesz, akinek új állást kínálnak – közölte a vállalat hétfőn.

A Spar korábban azt közölte, hogy a tervezett mintegy 18 milliárd forint helyett kevesebb mint 8 milliárd forint befektetést hajtanak végre 2015-ben, elhalasztják nyolc új üzlet megnyitását, és nagyjából 30 áruház felújítását. A társaság a tervek szerint a franchise rendszerben működő üzleteinek számát növelné. A CBA közlése szerint a vasárnapi zárva tartás miatt nem lesz forgalomcsökkenés, és amiatt egyetlen munkahelyet sem szüntetnek meg. A vasárnapi zárva tartással kapcsolatban Komoróczki István, a Coop üzletlánc szóvivője és Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója is úgy nyilatkozott az MTI-nek korábban, hogy az intézkedés nem jár létszámcsökkenéssel, forgalomvisszaeséssel.

Kapcsolódó cikkek