illusztráció, forrás: pexels.com

Újra életre kell az Aranybika

Újra életre kell az Aranybika

Megújul és új szárnnyal bővül a debreceni Aranybika szálló, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány helyi oktatási központja. Ezt jelentették be a munkálatokra kiírt tervpályázat eredményhirdetésén a helyszínen csütörtökön.

A bírálóbizottság az öt érvényes pályaműből a Napur Architect Kft. pályázatát ítélte a legjobbnak, amely “építészeti szempontból valódi választ ad az MCC szellemiségének megjelenítésére”, és a nyertes pályamű teremtette meg leginkább az összhatást az épített környezettel – ismertette a döntést Erhardt Gábor, a testület alelnöke. Lánczi Péter, az MCC általános főigazgató-helyettese a pályadíjak átadásakor azt mondta, az MCC már 24 helyen van jelen a Kárpát-medencében a tehetséggondozás minőségi formáját megvalósító oktatási-nevelési programmal.

“Az általános iskolától az egyetemig hatezer diák vesz részt a programokon, Debrecenben 2020-tól vannak jelen, több mint 300 diákot oktatnak”

– tette hozzá, megjegyezve, hogy programjaikat földrajzilag is közel akarják vinni a diákokhoz, ezért vannak jelen minden megyében. Hozzátette, küldetésüknek tekintik, hogy olyan nagymúltú, használaton kívüli, sokszor leromlott állapotú épületeket újítsanak fel az MCC otthonául, mint például Debrecenben a patinás Aranybika szálló, amely korábban nemcsak hotelként, hanem közösségi, kulturális térként is működött.

“A tervpályázat célja az egykori Aranybika szálló teljes körű felújításának, átalakításának és bővítésének megtervezése volt. A szálló új találkozási pontja lesz az oktatási és kulturális tevékenységnek”

– mondta Lánczi Péter.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, ikonikus épület megújulásának örülhet a város.

“Az Aranybika Debrecen kulturális, társadalmi életének egyik fontos központja volt a múltban és lesz a jövőben is a városközpontban”

– tette hozzá.

Aztán arra utalt, hogy a városlakók nem szerették meg, nem fogadták el a szálló szocializmusban épült szárnyát, amelyet most le fognak bontani. Bár az eredeti épület tervezője, Hajós Alfréd nem tervezett még egy szárnyat, az most felépült. Erhardt Gábor, a bírálóbizottság alelnöke, az MCC építészeti műhelyének vezetője jelezte: a pályázatra hat épületterv érkezett, egy pályaművet kizártak. A díjnyertes pályamű mellett második díjat nem adtak ki, két pályázat megosztott harmadik helyezést ért el, két pályamunkát pedig megvettek. A díjakat Lánczi Péter adta át a győztes Napur Építészeti Iroda Kft. cégvezetőjének, Ferencz Marcel Ybl-díjas építésznek és a többi díjazottnak.

A tervek szerint az egykori szálló eredeti épülete teljes körű műemléki felújításon esik át, valamint az MCC oktatási programjának befogadására alkalmas új épületrész jön létre.

“Közterületi zöldfelület létrehozásával a tömbbelső revitalizációja is megvalósul”

– hangzott el a rendezvényen.

Kapcsolódó cikkek