Építőipar, forrás: SevenStorm JUHASZIMRUS/Pexels.com

Jól indította az építőipar a második negyedévet

Kedvező adatokkal, jól indította a második negyedévet az építőipar, a kilátások azonban bizonytalanok. Az ágazatot a lakásépítések húzhatják és a rendelésállomány alapján az egyéb építményeknél is növekedés várható, az épületek építésénél viszont, amit a vállalati kereslet befolyásol, az alacsony beruházási hajlandóság miatt kedvezőtlen a jövőkép. Ezt közölték elemzők pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

A KSH pénteken hozta nyilvánosságra, hogy idén áprilisban az építőipari termelés volumene a nyers és a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján egyaránt 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján pedig 6,9 százalékkal felülmúlta a márciusit.

Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza kommentárjában kiemelte, az építőipar jól indította a második negyedévet, ez alapján pedig nem kizárt, hogy az első negyedévvel szemben pozitív lehet az ágazat növekedési hatása. Véleménye szerint a közeljövőben az építőipar teljesítmény-növekedése várható akár a bérlakásépítések, akár vasúti beruházások kapcsán.

Molnár Dániel, a GFÜ Gazdaságelemzési Központ vezető elemzője kommentárjában jelezte, kedvezően alakult az áprilisi építőipari termelés, az ágazatban azonban jelentős a bizonytalanság a kilátásokat illetően. A rendelésállomány alapján már bővülés várható, de kérdéses, hogy ez mennyire lesz széleskörű. A lakásépítések húzhatják az ágazatot és az egyéb építményeknél is fokozatos növekedés következhet.
Az épületek építésénél viszont, amit a vállalati kereslet befolyásol, a fő mozgatórugót továbbra is az alacsony beruházási hajlandóság adja. A szegmens jövőképe is kedvezőtlen: az új szerződések értéke és a szerződésállomány volumene is érdemben elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Építőanyag-Kereskedelmi Tagozatának kommentárja szerint a szektort még mindig az állami és a vállalati megrendelések hiánya jellemzi, de a lakásépítési piacon határozott felívelés rajzolódik ki.

Kapcsolódó cikkek