A piac a reformcsomag bejelentésére vár

A piac a reformcsomag bejelentésére vár

reform közeledikA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,74 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 23.155,50 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a múlt pénteki záráshoz képest.

Régiónk felé, beleértve Oroszországot, ahol az olajpapírok felugrottak erőteljes figyelem fordult, a régiós alapokba áramlik a pénz, s az európai globális hangulat is igen kedvező, a DAX több mint egy  százalékkal emelkedett – mondta Német Sándor. A Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese szerint a kedden nyilvánosságra kerülő strukturális reformokra számítva “elővételben sokan bevásároltak”. Hozzátette azt is, hogy a felfokozott várakozásokat jelzi a forint alapú eszközök erősödése, amit jól példáz az forint árfolyamának izmosodása. Az euróval szemben 271 forint alá került.

Az elmúlt napoknál nagyobb, 19 milliárd forintot meghaladó forgalom is a  reformcsomaggal szembeni fokozott várakozást mutatja – közölte Varjú Péter. Az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője is azt hangsúlyozta, hogy a piac a csomag hatását megelőlegezve cselekedett hétfőn, s ez elsősorban az OTP árfolyamán érződött. A Mol “megkóstolta ” a 24.200 forintos árfolyamot, onnan fordult vissza.

A Mol 35 forinttal, 0,15 százalékkal 23.800 forintra csökkent, 5,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 140 forinttal, 2,44 százalékkal 5.880 forintra erősödött, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,25 százalékkal 551 forintra esett, forgalma 913,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 80 forinttal, 0,21 százalékkal 37.970 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 412,0 millió forintos forgalom mellett 700 forinttal, 3,29 százalékkal 20.600 forintra csökkentette értékét.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.948,25 ponton zárt hétfőn, ez 10,29 pontos, 0,53 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.