Végső kipusztulásuk előtt 50 millió évvel már hanyatlóban voltak a dinoszauruszok

Végső kipusztulásuk előtt 50 millió évvel már hanyatlóban voltak a dinoszauruszok

A dinoszauruszok már 50 millió évvel azelőtt hanyatlóban voltak, hogy egy aszteroida-becsapódás végleg kipusztította a fajt a Földről.

Szakemberek korábban azt feltételezték, hogy a dinoszauruszok mindaddig uralták a Földet, amíg 66 millió évvel ezelőtt nem okozta vesztüket egy aszteroida-becsapódás.

A Readingi Egyetem paleontológusai dinoszauruszok maradványait vizsgálták attól az időszaktól kezdve, amikor 231 millió éve a faj megjelent a Földön egészen kipusztulásukig.

A kezdetkor az új fajok robbanásszerűen fejlődtek, ám ez a fejlődési ütem mintegy 160 millió éve lelassult, és számos faj hanyatlásához vezetett, amely 120 millió évvel ezelőtt vette kezdetét.

A dinoszauruszuk már 50 millió évvel azelőtt kipusztulóban voltak, hogy kisbolygó csapódott a Földbe, bár véglegesen az aszteroida becsapódása okozta vesztüket, már 50 millió évvel előtte hanyatlóban voltak” – írta Manabu Sakamoto, az angliai egyetem paleontológusa az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány társszerzője.

Sakamoto elemzései kimutatták, hogy a hosszúnyakú óriás sauropodák gyorsabb ütemben hanyatlottak, míg a theropodák – a dinoszauruszok ezen csoportjába tartozott például a Tyrannosaurus rex – fokozatosabban pusztultak ki.

Chris Venditti, az egyetem evolúcióbiológusa szerint a dinoszauruszok 50 millió éves hanyatlása még érzékenyebbé tette a fajt az aszteroida-becsapódás okozta környezeti katasztrófára. “Ha erőteljesen uralták volna a Földet, sokkal jobban boldogultak volna” – magyarázta.

Szakemberek nem tudnak pontos magyarázatot adni arra, mi okozta a faj hanyatlását. Az egyik lehetséges okát abban látják, hogy az állatok képtelenek voltak megbirkózni a változó környezettel. A 230 millió évvel ezelőtti állapotok – a meleg és nedvdús természet szerte a bolygón – tökéletes volt számukra. A klíma azonban hűlt, kialakultak a kontinensek, állandó volt a vulkanikus tevékenység, a tengerszint változott és a dinoszauruszoknak új evolúciós kihívásoknak kellett megfelelniük.

A dinoszauruszok és az emlősök nagyjából egy időben fejlődtek ki, de előbbi uralta a szárazföldet több mint 100 millió éven át. A aszteroida-becsapódás általános vélemény szerint megnyitotta az utat az előtt, hogy az emlősök vegyék át az uralmat. A readingi kutatók tanulmányaik alapján azonban úgy vélik, hogy az emlősök felsőbbsége végül a becsapódás nélkül is bekövetkezett volna.

A világ időjárása folyamatosan egyre hűvösebbé vált. A dinoszauruszok a meleg klímához alkalmazkodtak, az emlősök viszont jobban alkalmazkodtak a hideghez, aszteroida-becsapódás nélkül is minden bizonnyal végbement volna a változás – mondta Mike Benton, a Bristoli Egyetem professzora BC Newsnak.