robot (illusztráció), forrás: pixabay.com

Robotokkal találkozhatnak az érdeklődők

A Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű programsorozat alkalmából ismeretterjesztő előadásokkal, robotos és laborbemutatókkal várja a látogatókat november 8-án, 16-án és 24-én a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI).

A szervezők közleménye szerint november 8-án az ember-robot együttműködés fejlődéséről nyújt áttekintést Kemény Zsolt a Robotok a gyártásban: eszközök, munkatársak vagy versenytársak? című előadásában. Ezt követően Tipary Bence a digitális ikermodellek szerepét mutatja be a robotikában. A látogatók az előadás után robotikai demonstrációt láthatnak a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Terében.

Az előadások során az érdeklődők egyebek mellett betekintést nyerhetnek még a SZTAKI légi-földi robotok együttműködésével kapcsolatos legújabb fejlesztéseibe, és megismerhetik a kutatóintézet mesterséges intelligencián alapuló új kutatási eredményeit is.

November 16-án virtuális bejáráson, interaktív panorámaképek segítségével tekinthetik meg a látogatók a SZTAKI kiemelt kutatólaborjait, tudományos eredményeit. November 24-én pedig Kutatási adatok Magyarországon – hozzáférés, gondozás, megosztás címmel előadást hallhatnak, amelyen egyebek mellett az ELKH Adatrepozitórium projekt céljairól és első eredményeiről lesz szó.

Kapcsolódó cikkek