"Fontos, hogy Európa öntudatosan vállalja örökségét"

"Fontos, hogy Európa öntudatosan vállalja örökségét"

 Máthé ÁronMáthé Áron, fotó: FacebookA mai európai történetírás nagyon súlyos kritikával illeti a korábbi évszázadokat, pedig aki nem tud büszke lenni saját múltjára nincs oka megvédenie magát, ezért fontos, hogy Európa öntudatosan vállalja örökségét. Ezt mondta Máthé Áron történész az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

A nándorfehérvári diadal 560. évfordulója kapcsán hozzátette, Európa önmagát, közös élménykincsét kérdőjelezi meg állandóan, a keresztes hadjáratokat például “borzalommal” emlegetik általában, miközben az iszlám államalakulatok csaknem ezer éven át Európa ellen vezetett hadjáratairól ilyen kritikai nézőpontból szinte egyáltalán nem esik szó. Úgy vélte, fontos lenne újraértelmezni a fogalmakat, történelmi személyeket és folyamatokat.

Mint mondta, Európa régen is megosztott volt, és ma is az, bár az egységnek voltak szervezeti keretei. Egyik legnagyobb erőssége pedig az, hogy közös kultúrán, közös háttéren túl kisebb politikai egységekre tagolódik, tehát ha valahol felfordulás támad, az nem biztos, hogy alapjaiban érinti a többi államot. Ez olyan tagoltsági jellemző, ami komoly előnyt is jelenthet – jegyezte meg.