Ha újraélesztésre van szükség, fontos mielőbb elkezdeni akkor is, ha valaki nem ért hozzá, hiszen a mentésirányító telefonon instruál, segít. Ezt mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Csató Gábor elmondta, a legfrissebb adatok szerint két és fél év alatt
csaknem duplájára emelkedett a sikeres újraélesztések száma az Országos Mentőszolgálatnál.
Ennek hátterében az állhat, hogy eljárásrendeket dolgoztak ki az újraélesztésre, és a mentésirányítóknak kötelező az újraélesztést forszírozni.
“Ugyanakkor elindítottunk egy kommunikációs kampányt is”
– tette hozzá.
Az OMSZ hétfőn azt közölte, míg 2016 első fél évében 575 esetben sikerült visszaadni a beteg életét gyors helyszíni beavatkozással, addig 2019 első felében már 1009 ilyen esetet regisztráltak.











