Több mint 100 év után láttak újra fekete párducot Afrikában

Több mint 100 év után láttak újra fekete párducot Afrikában

Több mint 100 év után újra láttak fekete párducot, sikerült felvételeket is készíteni róla Kenyában. Ezt közölte a CNN-nel a San Diegó-i állatkert biológusa.

Nick Pilfold elmondta, hogy miután hallották a ritka ragadozó hírét, csapatával kameracsapdákat helyeztek ki a Laikipia megyei rezervátumba a párducpopuláció tanulmányozására, majd hónapokon át vártak és figyeltek. Több kamerát tettek oda, ahonnan többen is jelentették, hogy látták a fekete párducot.

“Néhány hónap alatt több kameránknak is sikerült felvételt készítenie róla”

– mondta Pilfold a kedd esti interjúban.

A nőstény párduc teljesen fekete szőrzete a melanizmus, vagyis a festékanyag-felhalmozódást okozó génváltozat számlájára írható, az albinizmus ellentéte. A biológus elmondta, hogy ugyan napvilágnál tökéletesen feketének tűnik a nagymacska bundája, a kamerák éjszakai infravörös felvételein vöröses mintázat is kirajzolódik rajta.

Bár többen jelentették, hogy láttak fekete párducot, ez az első igazolt felvétel egy 1909-es etiópiai megfigyelés óta.

“Valószínű, hogy mindig éltek fekete párducok Kenyában, de ezt azóta nem sikerült jó minőségű felvételekkel igazolni”

– tette hozzá Pilfold.

A kenyai Daily Nation napilap szerint egyik fotósuk, Phoebe Okall 2013-ban fényképezett egyet ugyanazon a területen, de nem világos, hogy a kép akkoriban megjelent-e.

A melanizmus a leopárdok nagyjából 11 százalékánál jelentkezik, ám ezek az állatok többnyire Délkelet-Ázsiában élnek. Afrikában rendkívül ritka a fekete párduc.

A kutatók munkája az African Journal of Ecology című szaklap friss számában jelent meg.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a párduc vagy leopárd (Panthera pardus) a veszélyeztetett állatok között szerepel.