Ez az egyik legfontosabb megállapítása annak a kutatásnak, amelynek célja az volt, hogy alapvető információkat szolgáltasson Európában az édesvízi ökoszisztémák védelméhez – hangzott el.

Az MTA Ökológiai Kutatóközpontja részvételével lezárult program eredményei nyomán a szakértők úgy látják, hogy főként a Balkánon és Kelet-Európában vannak nagy hiányosságok a kritikus vízgyűjtők védettségével kapcsolatban.

Lengyel Szabolcs, az MTA doktora, tudományos tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy az édesvízi élőhelyeknél az élővilág fogyatkozása jóval gyorsabb, mint a tengeri és szárazföldi ökológiai rendszereknél. 

A vizsgálat során – amely része lehet egy egységes európai vízvédelmi tervnek -, az európai vízgyűjtő területek prioritizálását végezték el a védendő területek veszélyeztetettsége szerint.

A munka során mintegy 1300 édesvízi faj elterjedési adatai és veszélyeztetettségi státusza alapján Európa közel 19 ezer vízgyűjtőterületének határozták meg a természetvédelmi prioritását a védelem szempontjából kritikus vízgyűjtők azonosítása érdekében.

A kutatók Magyarországon a legmagasabb prioritású területek közé sorolták a Mosoni-Dunát, a Répcét, az Ikva patakot, a Lajta folyót, az Ipoly vízgyűjtő területét, a Fekete-Köröst, a Hortobágy-Berettyót, az Ér folyót, a Bükkből és a Mecsekből déli irányba lefutó patakok vízgyűjtő területeit.

Lengyel Szabolcs a fenyegető hatások között a mederátalakításokat, az árvízvédelmi, belvízvédelmi beavatkozásokat, szennyezéseket emelte ki.

Mint mondta, Európában ugyan a ’70-es, ’80-as évektől kezdve jelentős javulás történt a folyók állapotában, ami köszönhető volt a szennyeződések csökkenésének, ugyanakkor folyamatosan új szennyező anyagok jelennek meg, amelyek veszélyt jelentenek az édesvízi élővilágra.