Különleges leletre bukkantak

Ritkaságnak számító jégkorszaki mamutleletek és egy késő rézkori település nyomai is előkerültek a Nógrád megyei Szurdokpüspöki közelében zajló régészeti feltárás során, amelyet a 21-es számú főút négysávosra való bővítése miatt végeznek. Ezt mondta az ELTE Régészettudományi Intézetének régésze hétfői sajtótájékoztatóján.

Szilágyi Márton hozzátette: a gyapjas mamutok maradványai a humuszréteg eltávolítása közben kerültek elő. A leletek elhelyezkedése, valamint az, hogy a négy lapocka és az összefüggő gerincalap együtt maradt, arra utal: nem természetesen úton kerültek ide.

“Ezek ember által válogatott testrészek, a neolit korszak vadászai helyezhették el itt őket, valószínűleg egy hús tárolására szolgáló gödörben, de végül nem fogyasztották el a zsákmányt. A gyapjas mamutok maradványai legalább 14 ezer évesek, vagy még régebbiek” – mutatott rá.

    
A szakember kifejtette, hogy a környék kiváló mamutélőhely lehetett, mert Szurdokpüspöki és a szomszédos Jobbágyi közigazgatási területéről is kerültek már elő leletek. A csontok kiemelése közben semmiféle kőeszközt nem találtak. A szénizotópos kormeghatározás, a vékony csiszolatok készítése és más laboratóriumi vizsgálatok további információkkal szolgálnak majd a környezeti körülményekről. 
Szilágyi Márton az MTI kérdésére elmondta, véletlen, hogy a gyapjas mamutok maradványai éppen egy rézkori, 5200-5300 éves telep területén kerültek elő. Utóbbi szintén szenzációs lelőhelynek számít. Egy 250-300 méter átmérőjű, kör alakú sáncgyűrűt mutat a feltárás, két cölöpszerkezetű építménnyel együtt. Utóbbiak funkciója még nem tisztázott, de talán az erődítés kapui lehettek. Egy ilyen megépítése jelentős társadalmi szervezettség meglétét sejteti. A feltárást vezető régész hozzátette, különlegesség, hogy a telep legsűrűbben lakott részei a sáncgyűrűn kívül estek, tehát nem csak védelmi céllal épülhetett az erődítés. A feltárás során 10-12 áldozati gödröt is találtak, amelyekben egész szarvasmarhákat helyeztek el. Ez nagy áldozat lehetett, hiszen a közösség ezzel lemondott 200-300 kilónyi hús elfogyasztásáról. Négy olyan nagyméretű tárológödröt is találtak, amelyre emberi koponyát helyeztek. 

A sajtótájékoztatón Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, az út- és vasútépítések előtt kötelező a régészeti feltárás. Az uniós támogatással megvalósuló létesítmények nyomvonalai mentén 2010 óta több mint négymillió négyzetméteres területen voltak ásatások Magyarországon.