Megtalálták az Akra erődítmény maradványait

Megtalálták az Akra erődítmény maradványait

Izraeli régészek megtalálták IV. Antiokhosz szeleukida uralkodó Akra nevű jeruzsálemi erődítményét, amelyet  több mint egy évszázada kerestek az archeológusok. Ezt jelentették be kedden Jeruzsálemben.

Egy egykori parkoló helyén tárták fel az utóbbi hónapokban az Akra nevű rejtélyes erődítményt, amely mind Josephus Flaviusnál, mind a Makkabeusok könyvében szerepel. A hely a jelenlegi jeruzsálemi óvároson kívül, a Dávid városaként ismert ókori Jeruzsálem területén található – közölte a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
    Ez az utóbbi évek legjelentősebb régészeti tudományos felfedezése – hangsúlyozta a leleteket bemutató sajtótájékoztatóján az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) fennhatósága alatt az ásatást vezető három szakember, Doron Ben-Ami, Jana Tekanovec és Szalome Kohen.
    Az archeológusok által több mint egy évszázada keresett katonai erőd Flavius szerint a szeleukida görögök hatalma idején makedón katonák és hellenizálódott zsidók szálláshelyeként szolgált, és a közeli Templomhegy feletti felügyeletet biztosította.
    A források szerint noha a Makkabeus felkelés visszafoglalta a Templomhegyet a zsidók számára, de Júdás Makkabeusnak nem sikerült elfoglalnia az i.e. 168-ban emelt Akra erődöt és elűzni az ott állomásozó görögöket. Csak a Hasmóneus-dinasztia Simon nevű uralkodója tudta lerombolni az építményt i. e. 141-ben.
    A hellenisztikus görögök és a zsidó Makkabeusok közti, több mint 2000 évvel ezelőtti harcok hevességéről tanúskodnak a helyszínen talált hellenisztikus bronz nyílhegyek és parittyák.
    Az egykori erődből teljes ellenőrzést lehetett gyakorolni a Templomhegy felett, felügyelni lehetett az odajutást és el lehetett vágni azt a korabeli város többi részétől.
    A kutatók feltárták egy hatalmas fal egy részletét, amely szerintük egy négy méter széles és húsz méter magas őrtorony alapja lehetett, valamint egy támfalat is, amelyet földrétegekből, kövekből és agyagból tapasztottak mellé.
    “Hasmóneus Simon alapjáig lerombolta az Akra erődöt, és eleve tudtuk, hogy semmit sem fogunk találni belőle. De szerencsénk volt, és szilárdan megalapozva kijelenthetjük, hogy az Akrát találtuk meg” – mondta Doron Ben-Ami.

A régész a jelenlegi feltárások alapján úgy véli, hogy egy sok évvel ezelőtt jóval távolabb talált lelet az Akra falának egy másik részlete volt, és ezek alapján fel lehet térképezni az egykori erődítmény méreteit.  Mindez kissé megváltoztatja a korszak történetéről kialakított képet is, mert ha ez az elmélet helyes, akkor a Makkabeusok uralma csak igen korlátozott volt Jeruzsálemben, legalábbis az Akra lerombolásáig, mert a Templomhegy és a város közé egy hatalmas ellenséges erődítmény ékelődött.