A kutatók szerint egy eddig ismeretlen ókori településen működhetett az épségben fennmaradt, huszonöt tonnás mikve, amelyet egy darabban emeltek ki a földből. A fürdőt az építkezések megkezdése előtt végzett leletmentő ásatásokon tárták fel. Az építkezés befejezése után visszaszállítják Kirjat Gat új, Kármé Gat nevű lakónegyedébe, és egy parkban állítják ki. Először körülásták a fürdőt, hogy minden oldalról hozzáférhetővé váljon, majd aláfúrtak, és acélgerendákat helyeztek alá, hogy leválasszák a talajról. Ezután egy hatalmas daruval, gondosan kidolgozott tervek alapján emelték ki a kőből épült medencét.
“Ha szétesik, elveszítettük a mikvét. Ezért minden részletet előre mérlegelni kell”
– közölte az IAA vezető restaurátora, Ejal Kaho.
A mikve szokatlanul széles, közel négy méteres volt, ezért megfelelő szállítójárműre is szükség volt. Az egykori medence falait borító ókori vakolat ráadásul különösen érzékeny volt az emelés és a szállítás közbeni rezgésekre, ezért a restaurátorok gézzel és ragasztóanyagokkal fedték be, majd az egész építményt habbal erősítették meg, hogy megakadályozzák a vakolat leválását.
A mikvét átmenetileg a mintegy húsz percnyi távolságra fekvő Bét Guvrinben található raktárba szállították. A szállítás idejére a hatóságok lezárták az utakat a forgalom elől, és kísérőjárművek haladtak a hatalmas teherautó előtt és mögött. A korábban ismeretlen zsidó települést, ahol a mikve állt, a jelek szerint az i. sz. II. században, a Bar Kohba-felkelés idején hagyták el. Mintegy 500 évvel később, a bizánci korban ismét benépesítették, feltehetően mások.
“Ezen a területen ez az első és eddig egyetlen ismert zsidó település”
– közölték az ásatás vezetői, Elena Kogan-Zahavi, Majan Margulisz és Szira Lifsic.
“A Júdeai-alföldön számos római kori zsidó település ismert, de a Júdeai-alföld és a Negev északi része közötti átmeneti vidéken eddig nem tudtunk ilyenről”
– tették hozzá.












