A hír- és tartalomfogyasztás kielégítését célzó média különféle üzleti modelleket dolgozott ki az elmúlt években.
Ez áll a MEME és az NMHH közös felmérésében, amelyet szeptemberben készítettek 3000 háztartás megkérdezésével. Ahogy írják, ezek között a modellek között megtalálhatók a teljes egészében hirdetési bevételből finanszírozott és az ugyancsak maximálisan a fogyasztó által támogatott megoldások is, valamint a két véglet közötti hibrid formák. Jelezték, hogy a tévékészülék mellett egyre több alternatív, a különböző médiatartalmak lejátszására alkalmas eszköz jelenik meg, mint például a laptopok, okostelefonok és tabletek. De még így is azt találták,
hogy a tévékészülék a mozgóképes tartalomfogyasztás első számú eszköze.
“Akár a tévécsatornákon éppen sugárzott adások megtekintéséről, akár a streaming-szolgáltatóktól letölthető tartalmakról beszélünk, a tévékészülék hegemóniája egyelőre megkérdőjelezhetetlen”
– állapították meg a felmérésben.
A további eszközök, mint például a laptopok, számítógépek, okostelefonok vagy tabletek jelentősége valamelyest felértékelődik, amikor előfizetéses streaming-szolgáltatókon keresztül elérhető tartalmak lejátszásáról van szó, de a tévékészülékek vezető pozíciójához még ezen tartalmak esetében sem férhet kétség. Kiderült, hogy tíz háztartásból kilenc televíziókészüléken keresztül is követi az éppen sugárzott műsorokat, de még az egyéb fizetős vagy ingyenes tartalmak esetében is több mint 80 százalékos szerephez jutnak a tévékészülékek,
amelyeket általában előnyben részesítik a férfiak, a nagyobb, kiskorú gyermekeket is nevelő családok, illetve a jobb anyagi körülmények között élő háztartások.
A kutatás egyik kulcskérdése volt, hogy a nemlineáris tévézés, azaz a korábban rögzített, tévé- vagy streaming-szolgáltatón keresztül kölcsönzött, illetve interneten akár díjmentesen elérhető tartalmak megtekintése a tévénézésre fordított összes időn belüli aránya milyen mértékben közelítette meg a hagyományos tévézését. Vagyis amikor a családok, háztartások a televízióadók éppen adásban lévő tartalmait tekintik meg (lineáris tévézés). A felmérés azt is vizsgálta, milyen irányban folytatódik ez a tendencia a közeljövőben a válaszadók előrejelzése szerint. Családjuk a jövőben a lineáris tévézést vagy a nemlineáris tartalmakat részesítik előnyben.
Kiderült, hogy a kiskorút is nevelő családok, a nagyobb méretű háztartások, a magasabban képzettek és a kedvezőbb anyagi körülmények között élők tévézési szokásaiban nagyobb súllyal jelenik meg a nemlineáris tévézés.
Megállapították, hogy kedvez a nemlineáris tévézés gyakoriságának a lakáson belüli fejlett, az ilyen típusú médiafogyasztást lehetővé tevő technikai infrastruktúra, vagyis az a tény, hogy a háztartás rendelkezik wifi-vel, vezetékes internettel. A “lekérhető” tartalmak időbeli aránya a családi tévézésen belül jelenleg már több mint 40 százalékos, azonban ezeknek a közelmúltban megfigyelhető térhódításának tendenciája a jelenlegi gazdasági környezet hatására minden jel szerint lelassul, hovatovább meg is állhat egy időre – írták az elemzésben.
Megállapították, hogy csak minden tizedik háztartásból szorulhat ki a hagyományos tévézés, miközben a magyar háztartások körülbelül egyharmada teljesen elzárkózik a jellemzően fizetős, lekérhető tartalmak fogyasztásától.
A hagyományos tévézés ugyanakkor megmarad a “szerényebb” pénzügyi körülmények között élő családokban, továbbá a kisebb háztartásokban. A gyermekek jelenléte kedvezhet a fizetős tartalmaknak, míg a hagyományos tévézés a továbbiakban is jellemzőbb lesz az idősebb és kisebb méretű háztartásokra. Az új kutatás alátámasztja, hogy a sorozatnézés a legfőbb vonzerő, amely háttérbe szoríthatja a hagyományos tévézést. Éppen azok a tartalomtípusok szerepelnek előkelő helyen a kívánságlistán a már streaming-előfizetők körében, amelyeknél a “maratoni sorozatnézés” lehetősége sokat ad a tévénézés élményéhez.