Városi jármű lehet a díjnyertes debreceni elektromobil

Városi jármű lehet a díjnyertes debreceni elektromobil

Debrecen, elektromos autó

Fekete-Szűcs Dániel, a kar oktatója, a jármű főkonstruktőre arról számolt be, hogy több mint ötvennégy kilométert tett meg és minden versenyzőt maga mögé utasított a Gerundium nevű elektromos autó az alternatív hajtású járművek versenyén, melyet csapatuk tervezett és kivitelezett. A csaknem hetvenhét kilométeres óránkénti végsebességű autó akkumulátorai a fokozott igénybevétel ellenére sem merültek le. Az autó elektronikája az esős időben is tökéletesen működött, ráadásul ezt a kimagasló teljesítményt a legenergiatakarékosabban valósította meg a debreceniek találmánya. 

Dr. Husi Géza, sajtótájékoztatón

Dr. Husi Géza, sajtótájékoztatón

A Debreceni Egyetem elektromos gázpedállal rendelkező, számítógéppel vezérelt autója a jelenlegi óránkénti maximum nyolcvan kilométeres sebességet hatvan-hetven méteren éri el, de a szoftver módosításával ennél magasabb végsebességre is képes lehet. A versenyautó kategóriájának első helye mellett a Gerundium nyerte az Audi Progressivity díjat, amely a szakmailag legkifinomultabb, leginnovatívabb és teljesítmény szempontjából a legerősebb autónak adható, továbbá a DE High Voltage a negyvenöt nevezett közül a leginnovatívabb csapat díját is kiérdemelte.

A díjjal együtt az autógyár négyezer eurót adott a jármű továbbfejlesztésére. Az autó hajtástechnikáját tekintve azt lehet mondani, hogy 2011. május 1. óta az elektromos autók területén az egyenáramú motorok alkalmazása elavulttá vált, most már a váltóáramú hajtás mikroszámítógépes frekvenciaváltóval szabályozva tekinthető korszerűnek, ami a Debreceni Egyetem Műszaki Karának fejlesztése.

Elektromos autó töltés közben

Elektromos autó töltés közben

Husi Géza dékánhelyettes szerint ez az autó összességében már annyiba került, mint egy középkategóriás autó szalonára, viszont az a tudás nem megfizethető, amit a hallgatók és az oktatók a tervezés és megvalósítás során szereztek. Nem véletlen, hogy immár az Audi is támogatja a munkánkat, egy lépésre vagyunk attól, hogy városi, egy embernek alkalmas közlekedési eszközt fejlesszünk. A DE High Voltage csapat tagjai: Vincze Ferenc József, Dusnoki Manó, Boros Máté, Király István, Fülöp Ádám, Tarapcsák János (hallgatók), Fekete-Szűcs Dániel, Vitéz Attila, Darai Gyula, Székács István, Husi Géza (oktatók).