Fúziós erőművek, botnet és járműipari fejlesztések egy helyen

Fúziós erőművek, botnet és járműipari fejlesztések egy helyen

A mobil kártevőkről, a fúziós erőművekről, a legújabb járműipari fejlesztésekről, a manapság egyre nagyobb veszélyt jelentő botnetről, vagy akár az atomi méretekben megtervezett különleges anyagról, az úgy nevezett Grafénról is megtudhatnak mindent azok az érdeklődők, akik ellátogatnak április 16-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Simonyi Károly Szakkollégiumának szervezésében megrendezett tízedik, jubileumi konferenciára.

Magyarország egyik legnagyobb, az egyetemi hallgatók szervezésében megrendezett éves tudományos rendezvényén a villamosmérnöki és informatikai szakma jeles kutatói és fejlesztői, cégei tartanak előadásokat és bemutatókat a legújabb technikai vívmányokról, míg a diákok workshop jellegű előadásokban mutatják be kutatásuk, munkájuk projektjeit, többek közt azt, hogyan lehet egyetlen távirányítóval vezérelni az összes elektronikus eszközünket, illetve miként lehet néhány karakterből nyelvet azonosítani.

Oláh Ákos, a BME Simonyi Károly Szakkollégiumának HR vezetője, a konferencia sajtófelelőse az MTI-nek elmondta, hogy az április 16-ra szervezett rendezvényen a számítógépes nyelvészetről, a mobildesignról, és az elektronikai módszerekről a hallgatók tartanak előadásokat, bemutatókat, míg a szakma legnagyobb fejlesztő cégei, az NI, a NavNGo, a Prezi, és a világ harmadik legnagyobb repülőgépgyártója, az Embraer ismerteti legújabb eredményeit.

Többet is megtudhatnak majd a résztvevők arról a most épülő franciaországi fúziós erőműről is, amelyben több magyar mérnökcsapat is dolgozik, de szó lesz az atomi méretekben megtervezett különleges anyagról, az úgy nevezett Grafénról is. Előadást tartanak a számítógépes víruskeresést forradalmasító CrySis, a Master Card Mobile fejlesztői, és a BOSCH, a LogMeIn, és különlegességként a PuliSpace marsjáró robot fejlesztői is. Az előadásokból a hallgatók többet is megtudhatnak a számítógépes vírusokkal támadó, és egyre nagyobb károkat okozó botnetről (robot network), más nevén a “zombi számítógépek” hálózatáról.

Oláh Ákos elmondta, hogy a BME villamosmérnöki és informatikai karán működő Simonyi szakkollégium 2003-tól szervez ilyen jellegű szakmai konferenciákat, és a három teremben egyszerre zajló előadásokra több mint másfél ezren jelentkeznek. Az előadásokat élőben lehet követni az interneten is a szakkollégium hopnlapján. A HR vezető elmondta, a Simonyi Károly Szakkollégium az ország egyik legnagyobb szakkollégiuma a maga több mint 200 fős tagságával. Fő célja a tehetséggondozás, szakmai tudás és gyakorlati tapasztalat nyújtása.

Kapcsolódó cikkek