Új csuklós buszokat állítanak forgalomba Zala megyében

Új csuklós buszokat állítanak forgalomba Zala megyében

Zala megyében négy új MAN Lion's City GL A23 típusú csuklós autóbuszt állítanak forgalomba annak a több mint 200 darabos flottának a részeként, amelynek beszerzéséről a Volánbusz tavaly állapodott meg - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.

A 204 darabos flotta megvásárlásról tavaly decemberben állapodtak meg a pályázati nyertes MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel.

A nettó 20,8 milliárd forintba klerülő új csuklós buszok több ütemben augusztus végéig állnak forgalomba.
Az 51 ülő- és 55 állóhellyel rendelkező autóbuszok alacsonypadlósak, akadálymentes kialakításúak és 300 kilogramm teherbírású rámpával is rendelkeznek, így kerekesszékkel és babakocsival is kényelmesen igénybe vehetők.

Az új járműveket környezetkímélő, EURO 6D besorolású motorral, nagy teljesítményű klímaberendezéssel, kamerával és elektronikus utastájékoztató rendszerrel, valamint utasszámlálóval szerelték fel.

A közleményben Balogh László nagykanizsai polgármester hangsúlyozta, hogy a helyközi elővárosi vonalakon is folyamatos a járműpark megújulása, ami Nagykanizsán is javítja a környezetkímélőbb és zsúfoltságmentesebb közlekedés feltételeit.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója jelezte: ilyen nagyságrendű csuklósbusz-beszerzésre nem volt példa az elmúlt 15 évben a Volánbusznál.

Tavaly 90 darab Mercedes-Benz Conecto G beszerzésével kezdődött a a csuklósjármű-állomány fiatalítása, ezek a buszok a budapesti agglomerációban, valamint Győr, Gyula, Székesfehérvár, Szombathely és Zalaegerszeg helyi közlekedésében teljesítenek szolgálatot.

2018 óta 310 csuklós autóbuszt cserélt le a vállalat, ezzel a csuklósjármű-állomány egyharmada újul meg, a buszok átlagéletkora 15,5-ről 9,5 évre csökken.

A társaság 2021-ben 1665 busz beszerzésére indít közbeszerzési eljárást, amelyekből – az eljárások sikere esetén – várhatóan közel 700 meg is érkezik az év végéig. A fennmaradó állomány 2022-ben áll majd az utasok szolgálatába, így a járműfiatalítási program eredményeként a jövő év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul – áll a közleményben.