Egyszerűbb kommunikációs eszközök a Microsofttól

Egyszerűbb kommunikációs eszközök a Microsofttól

Okostelefonok

A magyarul is elérhető szoftver több mint ötszáz újdonságot tartalmaz, többek között olyan alkalmazásokat, amelyek az egyre bonyolultabbá váló közösségi oldalak hasznos funkcióit egyszerűsítik. A világon mindenütt egyszerre tartott keddi bemutatón elhangzott, hogy az új kiadás minden meglévő Windows Phone 7 készülék számára ingyenes szoftverfrissítéssel lesz letölthető.

Az új platform fejlesztésénél azt volt a fejlesztők célja, hogy megváltoztassák az emberek mobilalkalmazásokhoz való viszonyát. “Ma még csak az számít, hogy egy program mire képes, de a jövő sikerei azon múlnak, hogyan lehet a funkciókat simán, átmenetek nélkül integrálni” – mondta Molnár Zsolt, a Windows Phone termékmenedzsere.

Microsoft Mango

Microsoft Mango

Az okostelefon-élményt mindeddig az egymástól elkülönülő alkalmazások és fiókok sokasága bonyolította, jóllehet ezeknek a szoftvereknek az a célja, hogy tartsák a tempót az emberek közötti kommunikáció sokféleségével. A Mangóval a hívások, SMS-ek, emailek kezelésén túl a csevegések, állapotfrissítések, Twitter-bejegyzések, illetve az internetre szánt fényképek kezelése válik egyszerűbbé. 

Okostelefonokat bemutató lány

A Windows Phone hét tavaly októberi bejelentése óta több mint tizenhétezer alkalmazás készült erre az operációs rendszerre, és a korábbi bejelentéseknek megfelelően a hardvergyártók listájához hamarosan a Nokia is csatlakozik. A Mango ingyenes fejlesztői eszközei szerdától lesznek letölthetők. Az új operációs rendszer megjelenésével az Acer, a Fujitsu, illetve a ZTE is tervezi a Windows Phone 7-re optimalizált telefonok megjelenését.