fotó: pixabay.com

Ahol a víz volt az úr

Ahol a víz volt az úr

Minden eddiginél sikeresebbnek és eredményesebbnek ítélte az idén októberben rendezett Budapesti Víz Világtalálkozót Áder János államfő, aki a rendezvény fővédnökeként szerdán a Sándor-palotában mondott köszönetet a szervezésben részt vevőknek.

“A találkozóra a világ száztizennyolc országából több mint kétezer négyszáz  résztvevő érkezett –  tudósok, politikusok, civil szervezetek képviselői -, akik három napon át tanácskoztak arról, hogyan előzhető meg a globális vízválság”

– írták a Köztárasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatóságának közleményében.

A Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások vízipari szakkiállításon harminc hazai kiállító mutatkozott be, akik mintegy hétszáz üzleti tárgyalást bonyolítottak. A kiállító cégek által megkötött szerződések értéke 20 millió euró, azonban a következő évben újabb szerződések kötése várható, az előzetes becslések szerint mintegy 55 millió euró értékben.

“Amennyiben minden tervezett üzletkötés megvalósul, úgy a Budapesti Víz Világtalálkozóba befektetett minden egyes forint legalább negyvenhatszorosan térül meg”

– zárul a közlemény.

Kapcsolódó cikkek