Revelációk címmel jelenik meg ősszel a Hungarotonnál Boros Misi zongoraművész tizedik albuma, amelyen Johannes Brahms Hét fantáziá-ja, Robert Schumann Kreislerianá-ja és Ludwig van Beethoven Appassionata szonátája kapnak helyet.
A magyar zeneipar túlélésének és továbblépésének lehetőségei lesznek a középpontban a Music Hungary Konferencián, amelyet november 16-án Budapesten, a Magyar Zene Házában rendeznek meg.
Az október 8. és 22. közé tervezett programok között komoly-, könnyű- és világzenei koncertek, táncelőadások és kiállítások is szerepelnek a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon.
Hatodik magyarországi koncertjét adja jövő nyáron a Skillet. A dallamos hard-rock zenét játszó amerikai keresztény csapat 2027. július 29-én a Budapest Parkban lép fel - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.
Valentyina Pravdina orosz szoprán operaénekesnő kapta a 30 000 euróval, átszámítva kb. 11 millió forinttal járó első díjat a Zeneakadémia idei Marton Éva Nemzetközi Énekversenyének szombat esti döntőjén, és ő vehette át az ötezer eurós, azaz kb. 2 millió forintos különdíjat egy Liszt-dal legjobb előadásáért, valamint a közönségdíjat is.
Gálakoncerttel zárul szeptember 11-én Jorma Panula karmesterkurzusa a Budapest Music Centerben, ahol a 96 éves finn dirigens képzésén részt vevő hallgatók vezénylik a MÁV Szimfonikus Zenekart.
Saját szerzeményekkel gazdagodott a StEFREM. Az együttes szeptember 4-én jelenteti meg Égrekiáltó című albumát, amelynek bemutatóját szeptember 10-én tartják a Magyar Zene Házában.
Presser Gábor nyolc estén át játszik a Budapest Kongresszusi Központban 2027. január 8-17. között, és három teljesen különböző műsort, több mint hetven dalt fog előadni. A dalszerző-előadó Munkakönyv címmel novemberben többrészes lemezkiadvánnyal is jelentkezik a tervek szerint.