Péntektől három napon át ismét éjjel-nappal nyitva Szentendre, a vendégeket késő éjszakáig változatos kulturális és gasztronómiai programok várják a belvárosban.

Kétnaposra bővül az idén a DreherFeszt, amely a kőbányai sörgyár patinás épületei között várja augusztus 26-án és 27-én a jó zenét és a sörkülönlegességeket szerető közönséget.

Szombaton nyitották meg a tihanyi Levendulafesztivált, amelyen koncertek, gyermekprogramok, színházi előadások várják az érdeklődőket, a rendezvény kísérőprogramjai július elejéig tartanak.

Koncertek, néptáncegyüttesek műsorai és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket május 27. és 29. között Gyöngyösön a Mátrai bornapokon.

A gasztronómia, az illatok és a zene áll a középpontban a pécsi fűszerünnepet is magában foglaló Bor, Mámor, Pécs nevet viselő rendezvényen, amelyet május 4. és 8. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.

Október 7. és 11. között rendezi meg a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ az I. Kovács Béla Nemzetközi Klarinétversenyt. Magyarország utoljára 1970-ben adott otthont ilyen rangos eseménynek. Ezt mondta Herczeg Tamás versenyigazgató kedden az MTI-nek.

Két világhírű amerikai dzsesszzenész, Andy Middleton szaxofonos és Billy Cobham dobos, Tony Lakatos magyar szaxofonos, valamint a Trio Midnight is fellép a Budapest Music Centerben október 12-én a magyar dzsessz napján, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.

Az idén 70 éves gitárlegenda, Eric Clapton májusban a londoni Royal Albert Hallban pályafutása legnépszerűbb dalaiból álló ünnepi koncertsorozatot adott. Az erről készült filmet október 10-én vetítik a budapesti Corvin moziban.