Megnövekedett hanghatásra kell számítani egy magyar-amerikai közös kiképzés miatt a Nagykanizsa, Nagyatád, Kaposvár, Szigetvár, Sármellék, Zalakaros és Kaposújlak területén keddtől péntekig.

Zalakarosi fürdőAz új gyermekrészleg korábban már bejelentett kialakításával egy időben korszerűsítik és szolgáltatásaiban is bővítik Zalakaroson a fedett fürdőt, illetve a gasztronómiai lehetőségeket. Erről tájékoztatta a Gránit Gyógyfürdő Zrt. az MTI-t.

Több mint egymilliárd forint értékű beruházás valósul meg 500 millió forintos pályázati forrás segítségével Zalakaroson, ahol termáltavat hoznak létre és gyerekeknek fedett élményfürdőt alakítanak ki a gyógyfürdőhöz kapcsolódóan.

zalakarosi fürdőAz árbevételt is javítva a tervezetthez képest több vendég látogatott el az év első nyolc hónapjában a zalakarosi gyógy- és élményfürdőbe, ahol emelkedett a külföldiek aránya és a korábbinál nagyobb számban érkeztek gyermekes családok is.

Péntektől jövő szombatig tíz ország versenyzőinek részvételével rendezik meg a XXI. Zalakaros Kupáért kiírt nemzetközi sakkversenyt, amely az idei magyar nyílt bajnokság is egyben. A viadal 1-3. helyezettje vehet részt a meghívásos magyar bajnokságon. Ezt a sorozatot ősszel rendezik Hévízen.