fotó: Mohai Balázs/MTIA magyar történelem egy permanens szabadságharc, és aki ma a magyar szabadságért akar küzdeni, annak vissza kell adnia az embereknek az egyéni szabadságukat és munkahelyeket kell teremtenie.

A Jobbik üdvözli, hogy az utóbbi hetekben bizakodásra okot adó bírósági döntések születtek a deviza alapú hitelek károsultjainak ügyeiben, s egyben saját eszközeivel továbbra is mindent megtesz azért, hogy minél több család részesüljön segítségben, és minél kevesebb kilakoltatásra kerülhessen sor a következő évben is.

A Jobbik elnöke szerint az Európai Unió sorsa a hétvégén tartott EU-csúcson eldőlt azzal, hogy a tagállamok érdemi lépést tettek a közös bankunió létrehozása felé. Erről Vona Gábor beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

Vona Gáborfotó: Soós Lajos/MTIA Jobbik elnöke szerint a '89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert "az elmúlt 22 év bőven elegendő volt belőlük". Vona Gábor erről pártja október 23-i budapesti nagygyűlésén, több ezer ember előtt beszélt a belvárosi Deák Ferenc téren.

fotó: Bruzák Noémi/MTIVona Gábor szerint a nemzeti oldal elé húzott "betonfalat" a Magyar Gárda törte át, e nélkül a Jobbik csak egy egyszázalékos, parlamenten kívüli párt lenne.

OrszágházA Fidesz szerint a jövő évi költségvetés további támogatást ígér a devizahiteleseknek, a gyermeket nevelőknek, a kis- és közepes vállalkozásoknak, megőrzi a nyugdíjak reálértékét és érvényesíti a tehermegosztás elvét. A KDNP szerint az állam összehúzta magát, a szocialisták úgy látják, tovább mélyíti a szegénységet, az LMP szerint folytatják a megszorításokat. A Jobbik az ország megnyomorításának költségvetéseként emlegeti.

fotó: Kovács Attila/MTIA Jobbik tisztújító kongresszusa újraválasztotta az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a pártelnöki posztra. A hat alelnöki poszt egyikén azonban változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került.