fotó: Facebook

Hunyadkürti György, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze kapta a színészi díjat, versszínházi kategóriában Borbély Sándort díjazták a vasárnap véget ért váci Kaleidoszkóp VersFesztiválon.
képünk illusztráció, fotó: pixabay.com

Szombaton és vasárnap rendezik meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös szavalóversenyének döntőjét a budapesti teátrumban.

Napharang címmel válogatott és új verseket is tartalmazó kötettel jelentkezett Báger Gusztáv József Attila-díjas költő, egyetemi tanár, közgazdász.

A Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó nyolcadik alkalommal hirdeti meg a HangHordozók című pályázatot, amelyre Az év versei 2017 kötetben szereplő bármely vers megzenésítésével lehet jelentkezni március 18-ig.

Györött a 37. Radnóti Miklós nemzeti vers- és prózamondó verseny és a Nemzet Verseny Budapesten.

Különleges, számítógéppel generált versekkel, valamint képet, hangot és szöveget egyaránt tartalmazó alkotással is találkozhat az érdeklődő szombaton a fővárosi Műszaki Tanulmánytárban, ahol Papp Tibor mutatja be digitális költeményeit a Magyar Írószövetség tagjainak társaságában.

Mintegy ezer kisiskolás gyerek mondja el, majd jelnyelven adja elő József Attila Hull a levél a fáról című versét április 11-én 11 óra 11 perckor, a költészet napján Kőbányán.