Magyarországon a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma tavaly az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint.
fotó: pixabay.com

Kifejezetten jól szerepelnek a magyar cégek az európai uniós védjegyek területén, közülük még a Richter Gedeon és a Zwack Unicum aktivitásán is túltett tavaly az üveggyapot termékekre szakosodott Ursa Salgótarján Zrt. - ismerteti keddi számában a Világgazdaság.

Az évente beérkező több mint négymilliárdnyi számla és nyugta adatból idén nyártól nemcsak áfabevallási tervezetet tud kiajánlani az adóhivatal, hanem számos, nemzetközi szinten is egyedülálló szolgáltatást nyújthat mintegy félmillió vállalkozásnak.

Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, amellyel egyre több vállalkozó él, az adóelengedés 130 000 dolgozó munkájának megtartását segítette.

A kis- és középvállalkozások akár 1500 euró vissza nem térítendő támogatást kaphatnak szellemitulajdon-jogaik érvényesítésére a 2021. március 1-jén nyíló, 20 millió euró keretösszegű pályázaton.

A felújításra szoruló társasházban élők számára jelenthet segítséget, hogy az OTP Bank idén is kiírta társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint, vissza nem térítendő támogatáshoz.