Az adórendszeren és az egészségügyön kívül már a jövőbeni koalíciós szerződés minden területén sikerült közös nevezője jutnia a formálódó cseh kormánykoalíció három pártjának.

Új politikai tavaszt hirdetett meg Silvio Berlusconi szombaton pártja országos tanácsa előtt tartott beszédében, bejelentve a Szabadság Pártja végét és a Forza Italia (Hajrá Olaszország, FI) újjászületését.

Csehország 14 régiója közül 13-ban a Cseh Szociáldemokrata Párt az esélyes a győzelemre a jövő pénteken és szombaton sorra kerülő, előre hozott képviselőházi választáson.

fotó: kormanyozz.huElindul a jövő évi választásokon a Magyar Munkáspárt. A hírt Thürmer Gyula, a párt elnöke jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A Századvég közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 85 százaléka gondolja úgy, hogy túlment a jó ízlés határain az Orbán Viktort ábrázoló szobor vasárnapi ledöntése.

Huszonötödik, tisztújító kongresszusát tartja szombaton a Fidesz.

A tervek szerint Gyurcsány Ferenc egyéniben nem indul, de várhatóan ő lesz a Demokratikus Koalíció listavezetője az országgyűlési választáson, ahogy valószínűleg ő vezeti a párt listáját az európai parlamenti választáson is.