A budapesti Honvédkórház fenntartója, a Honvédelmi Minisztérium új eszközöket szerzett be, amelyekkel jelentős lépést tehetnek a megbetegedések korai felismerése felé.
Több mint ötven, korábban ismeretlen ábrát, geoglifát fedeztek fel helyi régészek a perui Nazca-sivatagban, a világhírű Nazca-vonalak feltérképezése közben.
Várhatóan nyártól épül, és három év múlva készül el a Robert Bosch Kft. új közlekedési kutatás-fejlesztési komplexuma Kőbányán. Ezt írta a Világgazdaság csütörtökön.
Elkészült az 55-ös főút újabb, Mórahalom és a megyehatár közötti 15,7 kilométeres szakaszának rekonstrukciója, a nettó 6 milliárd forintos beruházást kedden adták át.
A jelenlegit felváltva a Zala megyei mentésirányításnak is helyet adó új mentőállomás épülhet Zalaegerszegen, a tervezésére 42 millió forintot hagyott jóvá a kormány.
Az új lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki első hivatalos külföldi kétoldalú látogatása Magyarországra vezet, ahol Orbán Viktorral tárgyal majd. A látogatás január 3-án lesz.