Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd fõpolgármester-jelöltje az õszi önkormányzati választásról tartott budapesti sajtótájékoztatón a Szabadság híd pesti hídfõjénél 2019. július 5-én, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A főpolgármester vasárnapi Facebook-bejegyzésében arra kérte a budapestieket, hogy a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én 16 óra 30 perckor egy percre álljon meg a főváros.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa azt kéri, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján közép-európai idő szerint délután fél ötkor szólaltassák meg templomaik harangját a református közösségek.
a Nemzeti Színház Budapesten

Tizenhárom almafa címmel tartott bemutatót pénteken a Nemzeti Színház, amely a trianoni évfordulóra további programokkal is készül.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos elnöksége felekezettől függetlenül felkér minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy 2020. június 4-én, magyar idő szerint 16 óra 30 perckor száz másodpercig szólaltassa meg temploma, imaháza harangját mementóként a trianoni békeszerződés százéves évfordulójára.

A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese szerint új Trianon fenyegeti Magyarországot a népességfogyás, a cigányság népességen belüli arányának növekedése és az Opre Roma Párt cigány tartomány létrehozására irányuló törekvése miatt.

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, a kutatócsoport első kiadványa néhány hónapon belül megjelenik, ez a magyar békedelegáció naplója lesz.