Félidejéhez érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet 30. adventi adománygyűjtése, amelyhez már több százezren csatlakoztak, több mint 100 millió forintot ajánlottak fel a nélkülözők támogatására.
elindult az új karácsonyi jótékonysági akció, forrás: George Dolgikh/Pexels.com
Százötvenkilenc település négyszázhetvenhárom áruházban összesen nyolcezernyolcszáz önkéntes fogadja majd a felajánlásokat péntektől vasárnapig a Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszergyűjtő akciójának keretében.
Újabb versenyfelügyeleti eljárásokat indított a Gazdasági Versenyhivatal három élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál is, a fogyasztói jelzések alapján megfogalmazott gyanú szerint a Spar, az ALDI és a Tesco vélhetően megtévesztő kereskedelemi kommunikációt folytat egyes "teljes kiőrlésűként" hirdetett termékeivel kapcsolatban.
A Tesco üzleteiben és online felületén 12 féle UHT és ELS tej és 7 féle sajátmárkás tojás kapható, előbbiek esetében akár 8, utóbbiak esetében akár 10 százalékos árcsökkentést is tapasztalhatnak a vásárlók.
Az élelmiszer-pazarlás csökkentését és a nélkülözők közvetlen támogatását segíti a Munch, a Tesco és az Élelmiszerbank együttműködése, a digitalizált megoldás eredményeképpen nyár óta több mint 1000 élelmiszercsomagot vehettek át rászorulók.
A háború elől menekülőket segítő közös munka az elmúlt hetekben még magasabb szintre emelte az Ökumenikus Segélyszervezet és a Tesco közti együttműködést.