Szilágyi Csenge színművész vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a társulat titkos szavazása alapján a Vígszínházban vasárnap.
Pécsi Sándor a Madách Színházban Arthur Miller: Pillantás a hídról című színművében, fotó: Bartal Ferenc/MTI

Számtalan kiváló modern és klasszikus alakítás fűződik Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas színész nevéhez, köztük olyan emblematikus szerepek, mint a Pillantás a hídról Eddie Carbonéja, vagy Makk Károly Liliomfi című filmjének Szellemfije.

A Dick Cheney életéről szóló Vice című politikai vígjáték kapta a legtöbb, hat filmes jelölést csütörtökön Los Angelesben a Golden Globe-díjra.
Domján Edit

Zelk Zoltán szerint hangjának megnevezhetetlen színe, mely minden szót olyanná festett, hogy tudtuk, hallottuk, anyanyelvünkön, magyarul beszél, de valamilyen más nyelven is, amely többet mond, mint a szavak tartalma.

Pesitz Mónika, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat hétfő este Szabadkán.
Fedák Sári

Ünnepélyesen felavatták a színésznő egészalakos szobrát születésnapján, pénteken szülővárosa, Beregszász főterén.

Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli szeptember 16-án, vasárnap a Centrál Színház.