fotó: pixabay.com

Az ágazat továbbra is emelkedő pályán mozog, így a szektor teljesítménye idén meghaladhatja a 2019-es rekordévben elért eredményeket Guller Zoltánnak, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnökének hétfői tájékoztatása szerint.

A Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya) birtokosai több száz millió forintot költöttek el a két hosszú hétvégén, a kártyákon azonban még mindig jelentős, 2012-ben feltöltött összeg pihen. A kedvezményezetteknek nem árt ellenőrizniük egyenlegüket, mert a 2012-es feltöltésből május 31-ig fel nem használt summát a kibocsátók visszautalják a munkáltatóknak.

Tavaly decemberben 4,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyek vendégei, mint egy évvel korábban.

Az idén többet költhetnek fürdőzésre a magyarok, július 1-jétől ugyanis a SZÉP Kártya mindhárom "zsebéből" lehet gyógyfürdő- és strandbelépőt fizetni.

belföldi turizmusA belföldi vendégéjszakák számának 6,0 százalékos növekedési üteme augusztusban az idén először haladta meg a külföldiekét, amely 4,5 százalékos növekedést mutatott.

bort töltőA még kint lévő üdülési csekkek beváltását és a Széchenyi Pihenő kártya szállodai felhasználását szeretné ösztönözni őszi kampányával a Magyar Turizmus Zrt.

KH SZÉP KártyaJúlius végéig a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyákra összesen 50 milliárd forintot, ebből a szabadidő alszámlára közel 7,5 milliárd forintot töltöttek fel a három kibocsátó intézmény adatai szerint.