Az LMP szerint a foglalkoztatáspolitikában teljes irányváltásra van szükség, a dolgozói szegénység felszámolására és valódi munkahelyeket teremtő programra, amelyre meglenne a forrás a költségvetésben.

Az Együtt szerint hét évvel a 2008-as magyar és világgazdasági válság kezdete után a magyar családok rosszabbul élnek, mint akkor, több adót fizetnek és sokaknak munkahely sem jut, ezen változtatni kell.

fotó: Kallos Bea/MTIEgyeztetésre hívja a parlamenti pártokat az LMP annak érdekében, hogy az Országgyűlés elé kerülhessenek a dolgozói szegénység csökkentését, illetve megszüntetését célzó javaslataik.

A nettó minimálbér emelését sürgeti az LMP, amely szerint Magyarországon a dolgozói szegénység egyik fő oka az, hogy a jelenlegi összeg nem elegendő a megélhetéshez.

Beer Miklós katolikus megyés püspök szerint az idén nagyobb lendületet kaphatnak a szegények, a társadalom peremére szorult emberek felkarolására indított különféle egyházi kezdeményezések, egyes vállalkozások fejlesztéséhez azonban jogszabályi módosításra lenne szükség.

A Fidesz-frakció szerint az MSZP-s Burány Sándor egyike azoknak, akik a Gyurcsány-Bajnai-kormány tagjaként személyesen is felelősek a magyar családok drámai eladósodásáért és a devizahitelek elszabadulásáért.