KSHA magyar lakosság tavaly összesen 8,4 milliárd forintnyi borravalót és csaknem ugyanennyi, 8,3 milliárd forint hálapénzt adott.

Közzétették a külföldiek tavalyi magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezéséről szóló statisztikai adatokat a kormány honlapján.

A múlt év negyedik negyedévében 4 millió 142 000-en dolgoztak, a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 172 000-rel nőtt az egy évvel korábbival összevetve. Ezt jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csökkent az álláskeresők száma tavaly november-decemberben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján, decemberben 391 000-en kerestek állást, ami 11 éve a legalacsonyabb szám.

Az ideinél kisebb ütemben, de jövőre is a kiskereskedelmi forgalom növekedésére számít az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki ugyanakkor több bizonytalansági tényezőre is felhívta a figyelmet.

Szeptemberben a várakozásoknak megfelelő mértékben tovább csökkent az euróövezeti éves fogyasztói árindex (CPI). Ezt közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 122 ezer volt az idei év második negyedévében, 190 ezerrel több, mint egy évvel korábban.