Az Európai Unió egészében csökkent, az eurózónában viszont emelkedett a GDP arányában mért államadósság az első negyedévben a múlt év utolsó negyedéhez képest.
Elsősorban a növekvő lakossági bizalomnak, a rekord méretű foglalkoztatásnak és a kiskereskedelmi dolgozói létszám emelkedésének köszönhetően tovább bővül a kiskereskedelmi forgalom.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa kedden tartja kamatdöntő ülését, emellett néhány nem piacmozgató hatású statisztikai adat is megjelenik a jövő héten.
Júniusban 3,6 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4,7 százalékos volt a növekedés. Ezt közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az ország településeinek egyharmada 500 lakosúnál kisebb aprófalu volt tavaly január 1-jén, ugyanakkor ezekben a falvakban az ország népességének mindössze 3 százaléka élt.
Idén április-júniusban 310 ezer volt a munkanélküliek száma, 49 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,9 százalékra csökkent. Ezt jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Májusban az építőipar termelése 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a termelés az épületek építményfőcsoportban 5,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményekében 8,7 százalékkal nőtt.