Dani Gyöngyifotó: Beliczay László/MTIAz előző öt nap három dobogós helye után valóságos éremesőt hozott a keddi versenynap a londoni paralimpián, amelyen két ezüstöt és két bronzot nyertek a magyarok.
Pálos Péter, fotó: jochapress.blog.hu

A kétszeres világbajnok paralimpikon asztaliteniszező teljes erőbevetéssel készül a szerdán kezdődő londoni paralimpiai játékokra. Az értelmi fogyatékosok kategóriájában induló Péter kezdetektől ép társaival edz, és edzője szerint ő a legrutinosabb a versenytársai közül. A K&H bajnoki vélemények sorozat utolsó nyilatkozója úgy érzi, jól felkészült, és érem helyett a játékra koncentrál majd a paralimpián.

Göd Kupafotó: pestmegye.huSzombaton 19. alkalommal rendezik meg a Dunakanyar egyik legnagyobb kajak-kenu eseményét, a Göd Kupát, amelyen várhatóan részt vesz a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és a Londonban ezüstérmes férfi négyes egy másik tagja, Pauman Dániel is.

Kemény DénesŐsszel dőlhet el, folytatja-e munkáját januártól Kemény Dénes, a londoni olimpián ötödik helyen végző magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.