Mutatjuk, miről posztolt a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester (k) az önkormányzati választások eredményváró rendezvényén a budapesti 400 Bárban 2019. október 13-án, fotó:
Balogh Zoltán/MTI (archív)
A főpolgármester elnézést kért az érintett kerületek vezetőitől azért, hogy a budapesti parkolási rendszer átrendezésére vonatkozó, a kormánnyal kötött megállapodásról előzetesen nem egyeztetett velük, erről a Telex hírportálon közvetített keddi élő interjújában beszélt Karácsony Gergely.
Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását".
Hat ellenzéki párt közös nyilatkozatban tiltakozott kedden, mert véleményük szerint az Orbán-kormány "politikai büntetőhadjáratot" folytat az önkormányzatok, köztük kiemelten Budapest ellen.
Azt írták, a legtöbb európai országban a korábbi fizetésük 70-80-90%-át fizetik ki a kormányok azoknak, akik a válságban elveszítették a munkájukat, miközben az Orbán-kormány nulla forinttal támogatja a munkanélkülivé vált magyarokat.
Egy szavazó átveszi a szavazólapokat az önkormányzati választáson a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában, az 53-as számú szavazókörben 2019. október 13-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 17 óráig a szavazásra jogosultak 44,07 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. A megyéknél 42,69 százalék az arány.
Gratulációját fejezte ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért.