Első fokon részlegesen pert nyert az OTP Lakástakarék
2015-02-13
Első fokon részlegesen pert nyert az OTP Lakástakarék Zrt. a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a magyar állam ellen indított perében.
Nyereséggel zárta a negyedévet a KBC
2015-02-12
A belga KBC csoport 457 millió euró nyereséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévét, szemben a 2013. negyedik negyedév 294 millió eurós veszteségével.
"A kormány vakon vásárolja be magát az Erste Bankba"
2015-02-10
A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint az Orbán-kormány vakon vásárolja be magát az Erste Bankba, hiszen csak később fogja megismerni a pénzintézet aktuális állapotát és határozzák meg a vételárat.
"Az autóhitelesek terheit is csökkenti az elszámolás"
2015-01-19
fotó: Bruzák Noémi/MTIA Bankszövetség elnöke indokoltnak és helyesnek nevezte az árfolyamkockázat kivezetését a lakossági jelzáloghitelezési piacról, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az elszámolás az autó- és fogyasztási hitelesek terheit is enyhíti.
"Erről a bankoknak és a hiteleseknek kell tárgyalniuk"
2015-01-18
Orbán Viktor szerint a devizában felvett fogyasztási hitelekről a bankoknak és a devizahiteleseknek kell tárgyalniuk, ebben az ügyben a kormány közvetítő lehet.
Felkerült a listára a magyar bank
2015-01-10
Az OTP Bank Nyrt. ukrajnai leánycége lett a 16. legnagyobb bank Ukrajnában.
Eddig két takarékszövetkezet indított pert
2015-01-08
Szerdán a Sajóvölgye Takarékszövetkezet, csütörtökön pedig a Téti Takarékszövetkezet nyújtott be keresetlevelet a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához a forinthiteles szerződések egyoldalú módosítása ügyében.
Eddig egy bank sem jelezte, hogy perre megy
2015-01-05
A forinthiteles szerződések egyoldalú módosításai ügyében a bankok 2015. január 5. és 12. között indíthatnak pert a tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében.











