"Követendő példa lett a magyar gazdaságpolitika"
2013-06-16
Egyre több ország számára követendő példa az a magyar gazdaságpolitikai modell, amelyben a költségvetés egyensúlyához és a gazdasági teljesítménynöveléshez szükséges plusz források nem a háztartásokat terhelik.





A Jobbik felhívással fordul minden magyar ember felé, hogy a következő napokban keressék fel a kormánypárti országgyűlési képviselőiket és próbálják meg meggyőzni őket arról, ne szavazzák meg a földforgalmi törvényjavaslat jelenlegi formáját.
A Demokratikus Koalíció szerint a jövőben bárki lakását „elrekvirálhatják”, ha az Országgyűlés elfogadja a kisajátítási törvényhez pénteken benyújtott módosítást.
fotó: Beliczay László/MTI
A Jobbik szerint a magyar törvénykezés történelmébe fekete betűkkel kerül be a hétfői nap, mert a kormánytöbbség lényegében egy bizottsági módosító indítvánnyal írja át alapjaiban a földforgalmi törvény tervezetét.
A Jobbik azt gyanítja, hogy több száz pályázó egymással összejátszva indult a trafikpályázaton, a kormányzat pedig ezt próbálja leplezni, amikor nem járul hozzá az üzleti tervek nyilvánosságra hozásához.
fotó: Beliczay László/MTI
A csaknem végleges adatok szerint is a februárig kormányzó Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) elnevezésű párt lett az első a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokon Bulgáriában.