Kun Miklós szerint Oroszország bajban van, de kifelé a kormányzat ezt nem akarja bevallani, és a lakosság "agymosása nagyon ügyesen folyik".

Oroszország segítene Szerbia légvédelmi rendszerének megerősítésében. Erről is tárgyalt Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes és Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn Belgrádban.

Újabb hat hónappal hosszabbította meg az Oroszországgal szemben hozott gazdasági szankcióit az Európai Unió.

Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök egymásra vannak utalva az Iszlám Állam elleni harcban, hiába "fricskázzák" egymást.

Törökország akár le is zárhatja a Boszporuszt, ha fenyegetve érzi magát az Oroszországgal kialakult konfliktus miatt. Ezt jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet Oroszország-szakértője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Az egyiptomi polgári légi közlekedésügyi minisztérium továbbra sem tudja a két hete történt légi katasztrófa okát, és váratlanul érte az előre nem egyeztetett moszkvai bejelentés, amely szerint pokolgép okozta a szerencsétlenséget. Ezt közölte kedden a tárca egyik tisztségviselője.

Egypt AirSzigetváry Zsolt/MTIAz Egypt Air egyiptomi légitársaság folytatja menetrend szerinti járatait a moszkvai Domogyedovo repülőtérre, egészen addig, amíg a cég nem kap hivatalos értesítést a repülési tilalomról.

terroristákOroszországba tervezett terrortámadásokkal fenyegetőzik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egy újonnan megjelent videóban.