„A rémmese folytatódik”
2012-06-17
Fel kell készülnünk arra, hogy idén stagnál a gazdaság. Ezt mondta csütörtökön Matolcsy György. Jelzem, Miniszter úr, az ország ezen már rég túl van. A kormánynak kellene végre szembenéznie azzal, hogy a gazdaságot recesszióba rántotta. Így kezdi eheti írását az MSZP elnöke.




Alapjaiban megváltozik az önkormányzati feladatellátás és ezzel együtt a finanszírozási rendszer is 2013-tól, miután az önkormányzati feladatok egy része az államhoz kerül.
Szijjártó Péter szerint nem csak Magyarországon, hanem egész Európában nagyon komoly vita zajlik a tranzakciós adó bevezetéséről, különböző elképzelések futnak, de alacsony mértékű illetékről van szó, az "ebből fakadó bevétel pedig egy egyszerű számtani művelet eredménye".
Összességében demokratikusnak és a jogállamiságot szolgálónak találta a Velencei Bizottság a most vizsgált magyar törvényeket, azaz a választójogi, a nemzetiségek jogairól és az ügyészségről szóló jogszabályokat. Erről Répássy Róbert igazságügyi államtitkár beszélt a testület pénteki plenáris ülését követően az MTI-nek.
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar választók a jelenlegi Fidesz-kormánnyal elégedettek a leginkább 2002 óta.
A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány jelentős mértékben csökkenti akarja a gyógyszer-ártámogatást. Erről beszélt csütörtöki, parlamenti sajtótájékoztatóján Kiss Sándor. 


Varga Mihály szerint július-augusztusban kezdődhetnek meg a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. A magyar kormány pedig továbbra is tartja magát ahhoz, hogy egy biztonsági hálóról szeretne megállapodni.
Új stratégiai akciótervet készített az MSZP, amely kijelöli a párt táborának bővítéséhez és Orbán Viktor "hiteles kihívásához" szükséges üzeneteket. Ezt írja a Népszabadság hétfőn.