A zöld ellenzéki párt szerint veszélyezteti Magyarország függetlenségét a kormány energiapolitikája, amely az orosz földgáz eddiginél még nagyobb arányú behozatalára irányul.
Matolcsy György

Matolcsy GyörgyBenyújtotta a parlamentnek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a pénzügyi jogok biztosáról szóló törvényjavaslatát. A pénzügyi fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó ombudsmanhoz a pénzügyi szervezetek eljárásával kapcsolatosan fordulhatnak majd a fogyasztók.

A Fidesz szóvivője szerint míg az MSZP-kormányok idején duplájára nőtt a munkanélküliség, addig 2010 óta több olyan támogatási program is indult, amely érdemben segít a fiataloknak munkahelyet találni.

Az LMP szerint a kormány hatalomra jutása óta több a fiatalok ellen irányuló intézkedést hozott. A párt ezek közé sorolja a fiatal gazdák kirekesztését a földhöz jutásból, a diákhitelre "kárhoztatást", a családalapítás megnehezítését, a munkahelyteremtés elmaradását és a fiatalok közösségei ellen indított "kultúrharcot".

hiánycélA kormány napokban Brüsszelnek megküldött kiegészítő jelentésében előrejelzésként erre az évre 1,2 százalékos GDP-csökkenést, jövőre 0,9 százalékos növekedést adott meg, ezzel csökkent a különbség a kormány, a Magyar Nemzeti Bank és a gazdaságkutatók idei és jövő évi prognózisai között.

piaristákAzonnali hatállyal 1,2 milliárd forintot csoportosít át a kabinet a Piarista Rend Magyar Tartománya hitelfelvételének kiváltására és beruházás befejezésére a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

Simon GáborAz MSZP indokolatlannak és igazságtalannak tartja a kormány részéről betervezett területi alapú rendszámok bevezetését, ami a szocialisták szerint összesen 53 milliárd forintos költséget jelenthet a 3,5 millió magyar gépjármű-tulajdonosnak.

Bauer TamásA Demokratikus Koalíció szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán bejelentett költségvetési kiigazítása egy növekedésellenes csomag. Erről Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.