forrás: pixabay.com

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a polgárőrség küldöttgyűlésén tett bejelentése szerint jövőre a kormány a Belügyminisztériumon keresztül az ideinél 200 millió forinttal több támogatást ad az Országos Polgárőr Szövetségnek.
Túrós András, az OPSZ elnöke (archív)

Ötödik alkalommal választották meg az Országos Polgárőr Szövetség elnökének Túrós Andrást a szövetség szombati közgyűlésén.

Fontosnak tartja a polgárőrség szerepét a parlagfű elleni védekezésben, a földtulajdonosok szemléletformálásában a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A magyar reformok a bűnmegelőzés területén is működnek, ezt mutatja a rendőrség és a polgárőrség közreműködésében megvalósuló 250x100 biztonság mintaprogram sikere is.

motorHúsz segédmotoros kerékpárt adott át az országos rendőrfőkapitány az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) tíz megyei szervezetének pénteken. A járműveket a 100x100 biztonság elnevezésű mintaprogram keretében használhatják majd a kistelepüléseken az önkéntes szolgálatot ellátók.

TeSzeddTöbb mint százezer önkéntes regisztrált a szerda délutáni határidőig a TeSzedd! - Összefogás a tiszta Magyarországért akció honlapján, hogy szombaton együtt gyűjtse a hulladékot az ország több mint 700 településén.