Folytatódik a nyomozás a West Balkán-ügyben
2012-09-29
fotó: Galambos Mihály/SikeradóÚjabb két hónappal meghosszabbította a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a West Balkánban tavaly januárban történt, három halálos áldozatot követelő tragédia idején szolgálatot teljesítő rendőrségi ügyeletesek ellen. Ezt írta a Magyar Nemzet szombaton.


Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik nyomozás a Magyar Állami Operaház korábbi gazdálkodásával kapcsolatban. Ezt írta a pénteki Magyar Nemzet.
Elutasította a Legfőbb Ügyészség Gyurcsány Ferenc panaszát, amelyben a volt kormányfő azt kérte, hogy a Sukoró-ügyben az ellene való nyomozás megszüntetéséről szóló határozat bűncselekmény hiányára, ne csupán a bizonyítottság hiányára hivatkozzon. Így értesült a Magyar Hírlap a Legfőbb Ügyészség sajtótitkárságától.

Közösség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a Duna-parti mártíremlékmű meggyalázása ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozatban nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán. Ezt írta keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Népszabadság.