Több ország, köztük Magyarország részvételével végzett művelet során példa nélküli, kábítószerrel elősegített szexuális visszaélés 156 áldozatát és elkövetőjét azonosították.
Huszonkét kiállítás virtuális sétáját tette ingyenessé a Műcsarnok (illusztráció), forrás: ChatGPT
A nők egészségtudatosságát és tájékozottságát javító program indul a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum hét iskolájában a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központtal együtt.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) megválasztott elnöke első pártelnöki sajtótájékoztatóján a DK budapesti központjában 2025. június 3-án, fotó: Hegedüs Róbert/MTI
A novemberben 90. születésnapját ünneplő Woody Allen Tiszta őrület című darabját mutatja be a budapesti Centrál Színház. A november 7-től látható előadás fanyar humorral beszél nőkről, neurózisról, színházról, sznobizmusról.
Magyar Péter, a Tisza párt EP-listavezetője nyilatkozik a sajtónak, miután leadta szavazatát az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választásokon a XII. kerületi Hegyvidéki Mesevár Óvodában 2024. június 9-én, fotó: Hegedüs Róbert/MTI
Vitályos Eszter kormányzóvivő a hirado.hu-nak adott, szerdán megjelent interjúban a kormány új intézkedéseiről beszélt, amelyek célja a nők elleni erőszak visszaszorítása.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) idén is csatlakozik a Lányok Napja elnevezésű országos pályaorientációs rendezvényhez: csütörtökön az egyetem hat karán várják a mérnöki, műszaki, természettudományi és informatikai területek iránt érdeklődőket.