Októberben mutatják be a nyilvánosságnak azokat a Honvédelmi Minisztérium saját cégénél kifejlesztett robotrepülőgépeket, amelyek iránt számos ország érdeklődik, elsősorban keletiek és észak-afrikaiak. Ezt írta a Népszabadság szombati számában.

Demokrácia KözpontAz MSZP-s működés alatt álló Demokrácia Központ több mint 30 ügyben tett feljelentést, majdnem mindegyikben indult is nyomozás, de vádemelésig egyik sem jutott. Ezt írta a szombati Népszabadság.

Az Európai Unió Daphne programjának jelentése szerint gyerek- és nőellenesek a kórházak elé kitett inkubátorok, gyerekdobozok, amelyeket a többi között Magyarországon is alkalmaznak. Ez olvasható a Népszabadság keddi számában.

Kovács Árpádfotó: Horváth Péter Gyula/Magyar HírlapA Költségvetési Tanács elnöke nem lepődött meg a múlt héten nyilvánosságra hozott növekedési és inflációs adatokon. A Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban elmondta, azok nem jelentenek nem ismert kockázatokat a költségvetésre.

lakbérNéhány napig lehet még véleményezni azt a kormányrendelet-tervezetet, amely a hazai munkavállalók mobilitásán próbál javítani; a szaktárca államtitkára szerint néhány ezren élhetnek majd a tervezetben szereplő lakhatási támogatással. Ezt írta a Népszabadság kedden.

Felvette a kapcsolatot a Népszabadság többségi tulajdonosával, a Ringier cégcsoporttal Csintalan Sándor és közölte velük vételi szándékát. Ezt írta a szombati Magyar Nemzet.

Semjén ZsoltA nemzet egyesítése az idei augusztus 20-a legfontosabb üzenete, a nemzetpolitika sikertörténet, világméretekben is példátlan. Ezt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Népszabadság pénteki számában megjelent egész oldalas interjúban.