Áder János köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet adta át Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak és Lámfalussy Sándor közgazdásznak az államalapítás ünnepe alkalmából kedden Budapesten, a Sándor-palotában.

fotó: Ujvári Sándor/MTINavracsics Tibor szerint a magyar nemzetnek ismét hinnie kell saját magában, hiszen a több mint ezer év sikere, a fennmaradás, az erő kötelezi arra, hogy a jövőben is sikeres legyen Európában.

Kora délután döntenek arról, hogy a balatoni tűzijátékokat megtartják-e, a budapesti tűzijáték lebonyolítása egyelőre nincs veszélyben.

fotó: Illyés Tibor/MTIÁder János köztársasági elnök szerint az állam ma mi vagyunk mindannyian, és meg kell értenünk, akkor válik jobbá életünk, ha nem arra várunk, hogy mindig a másik tegye meg az első lépést.

Megkezdte munkáját az operatív törzs az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, egyelőre nincs olyan rendkívüli körülmény, amely a nemzeti ünnephez kapcsolódó szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné.

A magyar állam alapítására, Szent István királyra emlékeznek ma szerte az országban. Együtt az ország.

Országszerte számos kulturális és szórakoztató programot rendeznek az államalapítás ünnepén. Előadások, koncertek, kiállítások, sport-, családi és gyerekprogramok várják az érdeklődőket augusztus 20-án.

Barack Obama amerikai elnök üdvözlő táviratot küldött Áder János köztársasági elnöknek az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.